Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Antibiotikum? Vagy nem?

2017.11.12

" Mennyire tekinthetjük az antibiotikumot gyógyszernek?

Gyógyszernek olyan hatóanyagot nevezünk, ami valamilyen betegség ellen hat úgy, hogy annak tüneteit orvosolva a betegség elmúlását váltja ki. "Az antibiotikum nem gyógyít, a legtöbb csak lelassítja a baktérium működését, ezáltal időt ad az immunrendszer mozgósítására, hogy saját magunk győzzük le a támadót. Ezért nem szabad abbahagyni az antibiotikum szedését akkor, ha már jobban érezzük magunkat, hiszen a baktérium elkezdhet újra szaporodni, és visszatérnek a tünetek, de az is előfordul, hogy a baktériumnak az antibiotikummal szemben ellenálló sejtvonala válik uralkodóvá, és emiatt a kezelés hatástalan lesz" - magyarázta Barcs István, aki szerint azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az antibiotikum csak baktériumra, mégpedig csak a rá érzékeny baktériumra lehet hatékony, éppen ezért hiába várjuk, annak sem lázcsillapító, sem közérzetjavító hatása nincs.

"Az antibiotikum nem jó vírusfertőzések, megfázás vagy fejfájás kezelésére sem, és csak orvos javaslatára szabad azt szedni. Szomszédasszony, netes fórum, csomagküldő szolgálat nem tudja megítélni, kell-e antibiotikum, és ha igen, pontosan melyik hatóanyag" - fűzte hozzá."

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

продвижение сайтов ru Самара

(growwect2, 2019.09.07 22:30)

Предположим, вы собственник нового веб-сайта, который имеет приятный дизайнерские решения, удобную навигацию и полезную для клиентов информацию. Но до сих пор нет гостей на сайте. Что делать? Если вы владеете собственным делом мы поможем вам создать лендинг. Отмечено что, ни одно действительное или виртуальное предприятие не может продвигаться независимо. Любой фирме требуется содействие в приобретении популярности, а во Всемирной сети без нее безусловно не быть из-за бешеной конкурентной борьбы.Мы занимаемся разработкой корпоративных сайтов. Мы готовы запустить хороший любой сайт в течение 6 суток. Кроме оказания выполненных интернет-ресурсов, мы предоставляем работы технической сопровождения: уместное продление хостинга и домена, добавление наполнения на портал, публикация новостей. Наши услуги позволят вам стать лидером на необъятных просторах всемирной паутины.

<a href=https://apistudio.ru>seo продвижение в google</a>

House cleaning manhattan Like in a dream!

(murehoureGOr, 2019.09.05 08:13)

The cleaning business performs cleansing of spaces of different sizes and arrangements.

The company's specialists supply cleaning with the assistance of contemporary innovations, have special equipment, and additionally have accredited cleaning agents in their arsenal. In addition to the above advantages, wines supply: positive rates; cleaning in a short time; premium quality outcomes; greater than 100 positive reviews. Cleaning workplaces will aid keep your office in order for the most productive job. Any kind of business is exceptionally vital atmosphere in the team. Cleaning services that can be purchased inexpensively now can assist to arrange it and give a comfy space for labor.

If necessary, we leave cleansing the kitchen 2-3 hours after putting the order. You obtain cleansing asap.

We offer professional <a href=https://maidservicenyc.pro/>maid service business</a> for exclusive customers. Making use of European equipment and accredited devices, we attain optimal results and supply cleansing quickly.

We offer discount rates for those that utilize the solution for the first time, along with positive regards to cooperation for normal clients.

Our pleasant team offers you to get accustomed with beneficial terms of collaboration for company clients. We properly approach our activities, tidy making use of specialist cleaning products and specific equipment. Our employees are trained, have medical publications and also know with the nuances of eliminating complex and hard-to-remove dust from surface areas.

We offer premium cleaning for huge enterprises as well as tiny firms of different directions, with a discount of approximately 25%.

Overview of Currency Brokers

(fxbrokersorer, 2019.09.04 09:35)

تشخیص-اسسمنٹ-تخمینہ-اندازہ اوپر-ٹاپ-بالا خارجہ-غیر-ملکی ایکسچینج-تبادلہ کمپنیوں. currency-trading-brokers.com/forex-comparisons-ratings-reviews-pakistan.html