Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nápoly, Sorrento és a konferencia

2011.08.01

Alapellátó gyermekorvosként ritkán adódik lehetőségünk részt venni egy gyermekgyógyászati szubspecialitás éves európai konferenciáján. Nekem a HGYE szakmai bizottságának tagjaként  volt alkalmam eljutni e nagyszabású rendezvényre.

Rendkívül nagy izgalommal készültem az útra, hiszen egyedül nekivágni az ismeretlennek még nyelvismeret birtokában sem egyszerű dolog. Nem tudtam, Magyarországról kik jönnek, tudok-e velük beszélni, s egyáltalán hogyan jutok el Sorrentoba, hiszen a repülő Nápolyba érkezik. Olaszországban pedig még soha nem jártam. Az odaút több szempontból is izgalmas volt, hiszen belecsöppentünk (jómagam és a rendezvényre érkező több kolléga is )egy Olaszországban egyáltalán nem ritka, útlezárásokat jelentő, munkabeszüntetéses sztrájkba, ami egyszerűen lehetetlenné tette, hogy szárazföldön jussunk el Sorrentoba. Maradt a vízi út- viharban. Néhány órás késéssel érkeztünk meg szállodáinkba  estére. Mint később kiderült a sztrájk ott szinte mindennaposnak mondható, az olaszok már meg sem lepőnek a hallatán, türelmesen várnak… Ez történt másnap és harmadnap is, amikor a környéket próbáltam fakultatív módon megnézni a napi rendezvények után.

A szervezet nevében ugyan Európát képviseli, de a találkozón a világ minden tájáról (USA, Japán, Brazília, Izrael…) érkeztek vezető gyermek- gasztroenterológusok, hogy bemutassák legújabb kutatási eredményeiket és tapasztalatokat cseréljenek kollégáikkal.

 

Az európai rendezvény előfutáraként május 25-én posztgraduális továbbképzést szerveztek az olasz gyermekgyógyászok számára a konferencia helyszínén. A témák itt is a  gasztroenterológia, a hepatológia és a táplálkozás  köré csoportosultak.

Ezt a napot Nápoly felfedezésével töltöttem, legalábbis megpróbáltam bekapcsolódni az ottani ritmusba. Ami elsőként szembetűnő volt a városba érve, továbbra is szeméthalmok mindenütt. A legpatinásabb világmárkák üzletei előtt hatalmas szemétkupacok…kiábrándító volt. A város hatalmas, nyüzsgő, mindenütt külföldiek, a kis utcák tele a helyiekkel, akik a piacon alkudnak, és persze jó hangosak. Herculaneum pedig egyszerűen lenyűgöző volt. Bejárva a Vezúv által elpusztított másik híres városka utcáit, megmaradt házait, hihetetlenül szép falfreskókra, domborművekre, szobrokra bukkantam. Ezekből nem volt nehéz következtetni az akkori életre… Sorrento egészen más, egy gyögyszeme a vidéknek, hangulatos, bejárható, nyüzsgő, de mégsem tolakodó. Minden este elindultam a városba magamba szívni belőle, amennyit csak lehet. És mindenütt CITROM. Így nagybetűvel, mert a belvárosban és a környéken is minden erről, a csodás gyümölcsről szól. A város közepén hatalmas citromkert található, ahol magát a gyümölcsöt is és a belőle készült hihetetlenül finom  Limoncellot lehet megvásárolni.

Május 26-án délelőtt egy rendkívül hangulatos megnyitó ünnepséget követően kezdődött az európai rendezvény. Csak sejteni lehetett, hogy pontosan hány résztvevő is lehet jelen, a szervezők több ezer főről beszéltek. Az előadásokat párhuzamosan 5 teremben és a posztereket 2 helyszínen rendezték el.

A résztvevők és kísérők számára a szervezők számos fakultatív programot is kínáltak, mely a környék ( Nápoly, a Vezúv, Pompei, Capri és a többi sziget, az Amalfi-partvidék) megismerését tette lehetővé. Sokan éltek ezekkel a lehetőségekkel, jómagam inkább önállóan utaztam a környéken.

 

Az első nap témái főleg a gyulladásos bélbetegségek közül kerültek ki, felvonultatva a legújabb kutatási eredményeket és a sokat ígérő diagnosztikai lehetőségeket, de szó esett a cystás fibrosis , a coeliakia új terápiás lehetőségeiről és a pre-és probiotikumok szerepéről is. Több munkacsoport foglalkozott a serdülők IBD-s megbetegedéseivel, ennek jelentőségére hívva fel a figyelmet. Hallhattunk előadást a D-vitamin fontos szerepéről mind a csecsemő-mind a gyermekkor szempontjából, vitát indítva az optimális D-vitamin szint meghatározást illetően. Érdekes előadás hangzott el egy nemzetközi munkacsoport vizsgálatát bemutatva ( Helena-study), amely igazolta, hogy nincs összefüggés az anyatejes táplálás és a későbbi, serdülőkori elhízás között. Több referátum és poszter foglalkozott az allergia prevenció szempontjából leginkább ideális, részben hidrolizált tápszerek hatékonyságával. 

Az aznapi turisztikai program számomra Capri felfedezése volt. Körbehajózva a szigetet gyönyörű barlangokat láthattunk, s bár a híres Grotta Azzurra( Kék Barlang) sajnos zárva volt, a többi kárpótolt teljesen. Maga Capri , a kikötő, a város szintén nagyon hangulatos, csak itt már jóval több turista megfordul. Előszezon volt a javából és mozdulni is alig lehetett. 

Május 27-én, pénteken a bevezető korai szójatáplálással foglalkozó ill.  a szójaproteinek szerepét bemutató előadások után a Hepatológia legújabb eredményei következtek. Többek között hallhattunk az alfa-enoláz szerepéről a biliáris atresia korai kimutatásában , valamint egy, a Wilson-kórral foglalkozó hannoveri munkacsoport felhívásáról, miszerint a Wilson-kórral kapcsolatos genetikai vizsgálatokhoz várnak mintákat ilyen betegségben szenvedő betegektől ill. családtagjaiktól. A májfibrózisról egy referátum hangzott el  Dr.Massimo Pinzani előadásában, mely kiemelte a nem-alkoholos serdülőkori májzsírosodás jelentőségét a későbbi májfibrózis kialakulásában, kiemelve a serdülőkori szervezet egyébként rendkívül sérülékeny mivoltát. Ezzel a témával több poszter és előadás is foglalkozott egyébként. Egy multicentrikus tanulmány a H.pylori, valamint a gasztrikus ill. duodenális ulcus összefüggéseit vizsgálta: terápiás lehetőségként vetette fel a korai antrális deszenzitizációt is, mely még kutatási stádiumban van. Egy svéd munkacsoport a coeliákiát , mint népegészségügyi problémát jelenítette meg, vizsgálati eredményeik igazolták az anyatejes táplálás mellett megkezdett fokozatos gluténbevezetés jelentőségét, eredményeik alapján ezen gyerekeknél minimum 12 éves korig csökken a coeliakia előfordulásának gyakorisága. 

Hazánkat vezető gasztroenterológusaink nagy számban képviselték, mind előadóként, mind szekció-vezetőként, mind poszterrel. ( Arató professzor, Várkonyi Ágnes professzornő, Decsi Tamás Professzor, Micskey Tanárnő, Korponay- Szabó Ilma tanárnő,Veres Gábor adjunktus , Nemes Éva adjunktus több témában is megmutatták folyamatban lévő kutatási eredményeiket)

Fakultatív programként délután az Amalfi-partot, pontosabban Positanot céloztam meg átbuszozva a Sorrentoi-félsziget másik partjára. Már az út is hihetetlen volt, egyik oldalon magas, felhőben úszó sziklás hegyek, a másik oldalon meredek part alatt ott a tenger. Gyönyörű… Positano pedig maga a paradicsom, nem túlzás, nem csak lefestve hihetetlenül szép, hanem a valóságban is. Egymás fölött sorakozó színes házacskák, mindenütt virágözön, és a tengerpart! Pedig régen csak egy egyszerű halászfalu volt… 

Május 28. szombat, a konferencia utolsó napja elsősorban a Táplálkozás témakörével foglalkozott, előtérbe helyezve a táplálékallergiák megelőzését, a különböző hiányállapotokat, a vitaminok jelentőségét, a pre-és probiotikumok alkalmazásának lehetőségeit. Érdekes vizsgálatot végeztek Japánban, ahol Y. Yamashiro vezetésével a bifidobaktériunok átjutásának lehetőségét vizsgálták meg az anyatejbe, PCR technikával detektáltak élő baktériumokat. A Korponay-Szabó Ilma vezette munkacsoport a coeliakia veszélyeztetett csecsemők 4 hónapos korban elkezdett gluténterhelésének hatásait vizsgálja jelenleg is folyamatban lévő kutatásában, az eddigi eredmények bemutatására került sor előadásában. Egy egereken végzett kutatás igazolta az epesav aktiválta lipáz szerepét az anyatejes csecsemő emésztésében, ugyanakkor kimutatták jelentőségét egyes gyulladásos folyamatok kialakulásában is. Hallhattunk a korai A-vitamin szupplementáció jelentőségéről is a koraszülöttek retinopátiájának megelőzése céljából. Az A-vitamin adása mellett fontos természetesen a lipidek pótlása is már egészen korai időszakban. Szintén a koraszülöttek táplálásában van kiemelkedő jelentősége többek között az elágazó láncú zsírsavaknak, e célból a Neocate-ot használják sok centrumban. Érdekes összefüggést mutattak ki egy amerikai-holland közös vizsgálatban a kritikus beteg gyermekeknél mért CRP-érték és az Arginin ill. Citrullin koncentráció között. A citrullin adása védőhatású lehet ezen betegek számára. 

A Danone Baby Nutrition 2011.  évi Gyermekgyógyászati táplálkozástudományi kutatási díját( 30000 Euro) egy olasz munkacsoport kapta a koraszülöttek táplálásával összefüggő kutatásaiért.

És az örök „klasszikus”: hasznos-e a tehéntej az emberi táplálkozás számára? Egy rendkívül érdekes és mondhatom szórakoztató referátumot hallottunk Prof. Carlo Agostinitől. Véleménye szerint a hozzátáplálásnak jó kiegészítője lehet, de 12 hónapos kor előtt nem lehet ez a fő fehérjeforrás. Alacsony zsírtartalmú tejet pedig kizárólag 3-4 éves kor után szabad fogyasztani. 250 ml tej rendszeres fogyasztása a bélbaktériumokat aktiválva hozzászoktatja a szervezetet a laktózhoz. 

Természetesen beszámolóm a teljesség igénye nélküli, hiszen ennyi előadást meghallgatni, ennyi posztert (több száz) átolvasni egy embernek ilyen rövid idő alatt nem lehetett. Mégis úgy érzem, nem volt hiábavaló a jelenlétem alapellátóként sem, hiszen látóköröm bővülésével, új ismeretek birtokában más szemlélettel fordulhatok betegeim felé.

                                                                                                 Dr. Pető Gabriella

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.