Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyógynövénynapok Bükkszentkereszten

2014.07.19

 Már nagyon vártam ezt a hétvégét!

Tavaly is jól éreztem magam, ilyenkor minden kicsit más és olyan emberekkel ismerkedhetünk meg, akik hasonlóan éreznek ezen dolgok iránt (komplementer medicina, egészségmegőrzés).

A kiállítók csakúgy, mint tavaly ebben a témakörben vonultatták fel portékáikat, volt mézes, aki ízesített mézeket kínált- a gyümölcsösöket liofilizálással ízesítik, ez az információ engem is meglepett-nekem a mentás- kakaós jött be nagyon. Rengeteg kézműves szappant láttunk, szagoltunk, aminek őszintén örülök, hiszen a gyári tusfürdők, szappanok méltó konkurenciái, ráadásul rendkívül bőrbarát összetevőik vannak- nem véletlen, hogy az ekcémás, atópiás bőrű gyerekeknek és felnőtteknek is ezt ajánlják nagy sikerrel...Na és a levendula!!! Azt hiszem, erre is meg kell érni az embernek. Gyermekkoromban és még fiatal nőként sem kedveltem különösebben az illatát, ma az egyik kedvencem és nagyon szeretek mindent, amiben benne van. Rendkívül sokoldalú gyógynövényünk, büszkék lehetünk a tihanyi dombok levendula mezőire- világhírűek! Természetesen a gyógylekvárok az erdő gyümölcseiből, a helyben készített kecskesajtok, finom kemencés péksütemények sem hiányozhattak a palettáról.

20140719_171919.jpg

A nagy sátor rendezvényeinek háziasszonya most is, mint évek óta mindig, Kertész Zsuzsa volt, profin és hitelesen vezette le a rendezvény mai folyamát. Az előadók szintén széles skálán mozogtak a szakterületüket illetően, de mindet összekötötte Szabó Gyuri bácsi személye, az általa képviselt tudás. Ma is sokat tanultam...a jegyzetfüzetem szépen telik. 

20140719_165802_4.jpg

Mindemellett az a gyönyörű környezet, amivel már 13 éve nem tudok betelni! Elég, ha csak leülök a domboldalon és nézem a völgyet vagy a hegyeket, érzem a levegő hihetetlen tisztaságát és a falu "rezgéseit"- már ez önmagában gyógyító erejű!20140719_172022.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Hzsoct hqupvq

(Kkbshd, 2023.02.22 21:27)

purchase digoxin without prescription <a href="https://buylanoxpl.com/">buy lanoxin generic</a> buy molnupiravir for sale