Pető Gabriella-Az Élet szép...

 Adott egy család, egy pár, akik valamikor nagyon szerették egymást. A kapcsolatuk azonban okoknál fogva megromlott. Már nem tudnak és nem is akarnak együtt élni. A szétválás mellett döntenek. 

Ha nem született gyermek a kapcsolatból, valamivel könnyebb dolguk van, bár ezt a helyzetet, mint veszteséget ekkor is időbe telik feldolgozni. Mert még manapság sem köti össze az életét két ember azzal a jelszóval: ha nem megy, sebaj, elválunk...Nem olyan egyszerű ezt megemészteni  senkinek.

Ha viszont született a kapcsolatukból egy vagy több gyermek, ott már nem csak a vagyonmegosztás jelenti a fő problémát, hanem az is, hogy gyermekük- gyermekeik ne szenvedjék meg ezt a helyzetet. Legalábbis ez fő szempont kellene, hogy legyen a családban a szülők - és a nagyszülők!! számára. A munkám során sajnos egyre több olyan történettel találkozom, amikor a gyermeket használják a szülők, és/vagy a nagyszülők az egymás elleni harc "csatatereként". És észre sem veszik, hogy ő ezt hogy éli meg, milyen kárt okoznak számára az örökös konfliktus során. Ezekből a gyermekekből nagy eséllyel lesznek olyan felnőttek, akik a problémák megoldására képtelenek, vagy sajátos módot választanak a konfliktuskezelésre, ami a továbbiakban még több lelkileg sérült kisgyermeket eredményez. Ez azonban már társadalmi problémákat vet fel. 

Tehát kedves szülőtársak: ne akarják gyermekükkel manipulálva büntetni egykori kedvesüket, inkább az járjon az eszükben, hogy mivel nem árthatnak, mivel ártanak legkevesebbet a számukra legkedvesebbnek, a gyermeküknek. Mert igenis Ő a fontos, nem más számunkra! Azt sem érdemes elfelejteni, hogy a gyermeknek a másik szülő is ugyanolyan szülője, mint mi, akit ugyanúgy szeret(ne), ha lehetne neki. Vigyázzunk értékeinkre!

Különösen azokban a családokban döbbenek meg a dolgok ilyen fordulatán, ahol a gyermekre nagyon sokat vártak, egy vagy több lombikprogramon voltak túl, rendesen megküzdve gyermekükért. A váláskor hirtelen ez a dolog mellékessé válik, és csak az lesz a fontos, hogy a másik félnek hogyan nehezítsék meg az életét "bosszúból". Ez kicsinyes és rendkívül önző.

Túl kell lépni -ha kell- önmagunkon, megmutatva, hogy méltósággal, emelt fővel is lehet pontot tenni egy ilyen helyzet végére. Tiszta lelkiismerettel továbblépni is könnyebb és jó példa lehet  csemetéinknek!

Ne feledjük: a minta elsősorban a szülő a gyermek számára!